~EP~Múzeum

Csontkultusz III.

A New York-i Bryant parkban rendezett válságcsúcs egyik résztvevője sokáig csak némán üldögélt. Szemei hideg kék színűek, furcsán rövidre vágott szőke frizurát visel. Nem véletlenül: néhány hónappal ezelőtt csomókban kezdett hullani a haja – az anorexia következményeként.

Ő az orosz Natalia Vodianova, egyike a legfelkapottabb topmodelleknek. Hirtelen szót kér. Jól tudja, hogy talán csak ez alkalommal lesz ereje és bátorsága ahhoz, hogy szakmája nevében beszéljen. Jól felkészült, az izgalom pedig kissé felerősíti orosz akcentusát, amikor a következőket mondja: “A nullás méret korszakának végére értünk. Ez a dizájnerek által megálmodott szépségideál világa, egy álom, amiből végre fel kell ébredniük. – Ezután a modelléveiről mesélt. Épp 15 évesen hagyta el első alkalommal hazáját, hogy Párizsba menjen. Alig volt pénze a túlélésre, csak egy szegényes szállásra futotta, egy kis kávéra és néha egy almára. Majdnem megölte a magány, amitől akkoriban szenvedett. – Ez a gyilkos végül mégsem a magány lett, hanem az anorexia.” Nem értette az idegen nyelvet, de hamarosan rájött, hogy az ügyfelek panaszkodtak a teste miatt, jóllehet “egy normális fiatal lány normális testét” mondhatta magáénak. Így kezdett el light kólával és napi egy marék gumimacival táplálkozni. A gondolatai csak a testmérete körül forogtak. “A kolléganőim a konkurenseim lettek. Hogyan tudták így megőrizni karcsúságukat? – Arra, hogy a többiek már rég betegek voltak, csak akkor döbbent rá, amikor egy orvos barátja ki akarta őt szabadítani ebből az életformából. – Én magam ebből semmit nem vettem észre, hiszen lényegében az összes lány beteg volt körülöttem.” Most az egyszer még sikerült megmenekülnie a szakma kényszerű soványsági elvárásai által jelentett veszélyektől. Ana Carolina Reston és a Ramos testvérpár, Eliana és Luisel számára már későn jött a felismerés. Miriam Reston alig ismerte a divatcégeket, akiknek a lánya dolgozott, de minden újságot megőrzött, amiben a fotói megjelentek, különösen a brazil Vogue és Elle magazinokat. “A lányom volt minden büszkeségem” – mondja sírva. Újból és újból elmesélte neki a lánya, milyen kemény feltételek mellett lehet valaki modell külföldön: Olaszországban, Franciaországban, Kínában. “Anya, sokkal többet kell még fogynom, hogy munkát kapjak” – mondta. A gyötrődő édesanya az utolsó hónapokban sok mindent megtudott lánya betegségéről, és nem hisz benne, hogy a modellek életében bármi is megváltozna. Februárban Catherine Malandrino New York-i divatbemutatóján még minden lány, aki a színpad mögött készülődött a fellépésre, kivétel nélkül nullás méret volt. Két fényképész a kifutó mögött, akik nevük elhallgatását kérik, elmesélték, milyen terv született a probléma megoldására. Megbízást kaptak, hogy a következő napokban főként éppen étkező modelleket fényképezzenek. “Legjobb volna egy jókora szelet pizzával az arcuk előtt.” De a fotósok attól tartanak, erre nem sok esélyük van. Valószínűleg nem tévednek – ezt támasztja alá az egyik vezető divatmagazin, a Vogue egyik kiadása is. “A topmodellek következő generációja” tekint ránk a címlapról. Tíz lány. Csontsovány testüket alig sejteni a habos kelmék alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.